Minden nap érzem a gondokat és a felelősségeket, amelyek elragadnak. 44 éves vagyok, három gyermekem és egy állandó munkám van. Minden este harc a idővel: főzés, takarítás, segíteni a gyerekeknek a házi feladatokban. Mindez figyelmet, energiát és türelmet igényel. Amikor a gyerekeim kisebbek voltak, édesanyám mindig segített. Imádott foglalkozni velük, élvezte a társaságukat. Legalább egy kis pihenőt kaptam, és ő átvállalt néhány feladatot. De az idő múlásával sok minden megváltozott. Amikor a legkisebb lányom 12 éves lett, édesanyám egyre kevesebb segítséget nyújtott. Egyre gyakrabban hívott fel, nem azért, hogy támogasson, hanem hogy apró dolgokról beszélgessen. Nem vette észre, hogy mennyire zavar, különösen, amikor éppen alig tudtam időt találni magamnak.
Egy nap már nem bírtam tovább. Édesanyám felhívott, miközben a kimerültség határán álltam, és azt kérte, hogy menjek el hozzá azonnal. Teljesen kimerült voltam, és nem tudtam meghallgatni, ezért felkiáltottam: „Anya, ne hívj minden nap! Egyébként sem tudom mindent elintézni! Nem tudok jönni, ne hívj többé!” Ekkor csend lett. Három napig – egyetlen hívás sem érkezett. De ahelyett, hogy megkönnyebbültem volna, nyugtalanságot éreztem. Miért nem hív? Valami baj van? Úgy döntöttem, elmegyek hozzá. Amikor megérkeztem, az ajtók zárva voltak.
Ráütöttem az ajtóra, de senki sem válaszolt. Rossz előérzetem támadt. Elvettem a kulcsot, és bementem. Édesanyám az ágyon feküdt. Először azt hittem, csak alszik, de aztán rájöttem, hogy valami nincs rendben. Az arca nyugodt volt, mintha elvesztette volna a szokásos érzelmeit. Odamentem, szóltam hozzá, de nem volt válasz. „Anya?” – alig suttogtam. Csend. Nem tudtam levegőt venni a félelemtől.
Odamentem hozzá, és rájöttem, hogy már elment. Ekkor a világ megállt. Ott álltam, képtelen hinni abban, ami történt. Az asztalon mellette egy doboz volt, benne egy új telefonnal. „Biztos nekem vette” – gondoltam. Lehet, hogy két nappal ezelőtt próbált felhívni, hogy elmondja, vett egy ajándékot. De ezt nem értettem meg. Hogyan lehettem ennyire elfoglalt? Miért nem mentem el hamarabb? Miért nem hallottam a hívását? Miért gondoltam mindig, hogy majd később is lesz elég időm? Most már túl késő. És ez a fájdalom soha nem fog elhagyni. Soha!
