Egy nap, miközben a parkban sétáltunk, egy szokatlan felfedezésbe ütköztünk: egy piros székre. Az ösvény közepén volt, mintha a sorsára várt volna.
Első pillantásra a szék elég rossz állapotban volt: az egyik karfán elszakadt a szövet, foltok és szennyeződések, a fából készült részeken pedig lepattogzott a festék. Úgy tűnt, hogy már letette a szolgálatát, és már nincs rá szükség.
De valami vonzó volt ebben a székben – a formája, a színe, vagy talán maga az a tény, hogy egy váratlan helyen találkoztunk vele. Nem tudtunk elmenni mellette, és úgy döntöttünk, hogy haza visszük.
A munka nagyobb volt, mint vártuk. Először is, óvatosan el kellett távolítanunk a régi kárpitot a széttépett karfáról, és ügyelnünk kellett arra, hogy az új szövet minél jobban illeszkedjen az eredetihez.
Ez több órát vett igénybe, és türelmet követelt. Ezután elvittük a széket egy vegytisztítóhoz, aki eltávolította róla az összes szennyeződést, és újra friss, tiszta megjelenést adott neki.
Megcsiszoltuk és lakkoztuk a fa részeket, hogy visszaadják eredeti fényüket. Néhány napnyi kemikusan végzett munka, egy kis pénz az anyagokra és szolgáltatásokra, és a szék szó szerint életre kelt.
Most már otthonunkban díszeleg, mint új, de egy különleges történettel. Ez a szék arra emlékeztet bennünket, hogy azok a dolgok, amelyek haszontalannak tűnnek, néha második életet kaphatnak.
