Amikor azon az estén megérkeztem a szülészetre vajúdva, a férjemmel együtt izgatottan vártuk negyedik gyermekünk születését. A családunk már így is „reménytelenül nagy” volt. A második és harmadik fiunk ikrek – pedig korábban nem voltak ikrek a családban. Amikor legközelebb megpróbáltam teherbe esni, a családi vicc az volt: „Mi van, ha megint ikrek lesznek?” A nagyszülők nagyon meglepődtek, és az elején sokat kellett segíteniük. Már a második ultrahangnál meg tudtuk mondani, hogy ismét ikrekről van-e szó.
De nem, a negyedik ‘Nindzsa’ egyedül érkezett. Végül minden rendben lezajlott. Egy privát, egyágyas szobába vittek minket, amit a férjemmel előre kifizettünk. Néhány órával később odahozták hozzám a babát, hogy megszoptassam. Pár perccel később belépett a főorvos aggódó arccal, és azt mondta: ‘Van egy kis problémánk…’ Ma reggel egy 18 éves fiatal lány életet adott a kislányának, aláírt egy nyilatkozatot, hívott egy taxit, és elhagyta a kórházat. Alig tudott járni a szülés után, de egy percig sem akart tovább maradni.
El kellett engednünk őt. A baba gyönyörű és egészséges. Tudom, mennyire szerettél volna ikreket. – Arra gondoltam, talán ezt a babát elfogadnád? – Azt is írhatnánk, hogy te hoztad világra… – Csak azt nem akarom, hogy a gyerek árvaházba kerüljön. Milyen élet az egy babának? Összetöri a szívemet… Persze, hogy ez illegális. Elindíthatnánk egy hivatalos örökbefogadási eljárást, de az hónapokig tart, és semmi garancia nincs rá.
– És addig a baba árvaházban lenne. Szomorú… Őszintén szólva sokkolt a dolog… Nagyon jól ismertem Lyudmila Sztapánovnát, a főnővért. Nagyon kedves és barátságos asszony volt. A kórházon kívül is beszélgettünk. Talán ezért jött hozzám ezzel a ‘szelíd’ javaslattal.
