Majdnem tíz évig nemcsak partnerem volt, hanem a másik felem, a szövetségesem, az a személy, akivel közösen felépítettük a kis világunkat. Soha nem éreztük szükségét, hogy hivatalossá tegyük a kapcsolatunkat. Számunkra a házasság csupán egy formalitás volt, és a gyerekek nem tartoztak a tervhez. De minden egy pillanat alatt összedőlt. Rájöttem, hogy megcsalt. A fájdalom úgy zuhant rám, mint egy súlyos árulás terhe, nemcsak az árulás miatt, hanem azért is, mert rájöttem, hogy a mi világunk, az ideális értékrendszerünk illúzióvá vált. Elmentem. Véglegesen és visszafordíthatatlanul. Hat hónappal később megtudtam, hogy feleségül vette azt a nőt, akiért elpusztította a közös éveinket.
De a sors váratlan fordulatot tartogatott számomra. Egy évvel azután, hogy új kapcsolatot kezdtem, megtudtam, hogy terhes vagyok. Ez a hír megváltoztatta az életemet, sok félelmet és kétséget ébresztett bennem, de végül ajándéknak fogadtam el. Az ex-partnerem azonban nem tudta elfogadni a múltat. Üzeneteket küldött nekem ünnepeken és születésnapokon – hideg, távolságtartó, de mindig szubliminális üzenetekkel. Nem válaszoltam. De amikor megtudta, hogy lányom van, a tónusa megváltozott. Az üzenetei már nemcsak sajnálkozást, hanem vádakat is tartalmaztak. Hazugnak nevezett. Nem válaszoltam. Az utolsó üzenete, amely tele volt haraggal és keserűséggel, számomra a végső csapást jelentette. A vég. Néhány hónappal később sokkoló hírt kaptam: meghalt egy autóbalesetben.
Ez a hír olyan érzéseket ébresztett bennem, amelyeket már rég eltemetettnek hittem. Az emlékek sorra tértek vissza. De a történet nem ér véget itt. Később egy ügyvéd keresett meg. Kiderült, hogy az örökségében a vagyonának túlnyomó részét rám hagyta, míg a családja csak egy kis részt kapott.
Megdöbbentem. Miért? Mit akart kifejezni ezzel?
Az örökség titka akkor derült ki, amikor egy levelet kaptam, amelyet nem sokkal halála előtt írt. Ebben bocsánatot kért. Bevallotta, hogy az új házassága nem szerelemből született, hanem manipulációs csapda volt. Megbánta döntését, és remélte, hogy még így is megtalálom a boldogságot. Ekkor valódi káosz tört ki. A családja, miután tudomást szerzett az örökségről, elkezdett hívogatni, követelni, könyörögni. Vádoltak, próbáltak bűntudatot kelteni bennem, de tudtam, hogy ennek semmi köze nincs a szerelemhez vagy az igazsághoz
Finalement, j’ai bloqué leurs numéros.
Hosszasan gondolkodtam azon, hogy el kell-e fogadnom az örökséget. Úgy tűnt, ez volt az utolsó cselekedete – egy cselekedet, amely több volt, mint pusztán a pénz. Végül úgy döntöttem, hogy elfogadom. Nem mint megbocsátást, sem mint bűntudatának elismerését, hanem mint lehetőséget arra, hogy biztosítsam a lányom jövőjét.
Nem mentem el a temetésére. De egy nap, néhány hónappal később, elmentem a sírjához.
Amikor távoztam, egyetlen kérdés visszhangzott a fejemben: mi van, ha minden másképp történt volna? De talán soha nem lesz válasz erre a kérdésre.
