Csak egy nyugodt estét szerettünk volna eltölteni. Semmi különös: egy hangulatos kis étterem a belvárosban, illatos ételek, lágy zene. De az este rémálommá vált.
A barátnőm avokádós-quinoás salátát rendelt. Minden tökéletesnek tűnt, egészen addig, amíg meg nem állt, villáját a szája előtt megdermedve tartva.
– Látod ezt? – kérdezte, miközben a tányérjára mutatott.
Apró fekete pöttyök voltak a salátán, amik chia magoknak tűntek. Azt hittük: „Biztos valami fűszer vagy trendi hozzávaló.”
De a barátnőm arca megdermedt.
– Ezek nem magok… Nézd csak, mozognak!
Közelebb hajoltunk… és majdnem ledermedtünk a rémülettől. Ezek a „magok” valóban mozogtak. Apró, majdnem átlátszó gömbök, bennük egy fekete ponttal… rovarpeték. Az ételünkben.
Először sokk, aztán egy sikoly. A pincérek azonnal odasiettek, próbáltak magyarázkodni, de mi már a mentőket hívtuk. Nem tudtuk, milyen rovarról van szó, és azt sem, ettünk-e belőle.
A barátnőm pánikba esett — félelemtől vagy undortól.
A kórházban megvizsgáltak minket, elővigyázatosságból gyógyszert írtak fel, és megfigyelést javasoltak.
És az étterem? Természetesen feljelentést tettünk.
Ők valamilyen technikai hibára vagy szennyezett alapanyagra hivatkoztak, de számunkra a bizalom örökre elveszett.
Azóta, valahányszor chia magot látok, eszembe jut az az este.
