Egy 8 éves iskolás fiú 40 napon át viselt téli sapkát anélkül, hogy levette volna, annak ellenére, hogy nyári forróság volt: az iskolai nővér megdöbbent, amikor végül levette róla. 😱😱
Az időjárás drámaian megváltozott, a hőmérséklet elérte a harminc fokot. Az iskolaudvaron a gyerekek pólóban és rövidnadrágban futkároztak.
Sofia, az iskolai nővér a folyosón állt, és rutinvizsgálatot végzett. Aznap egy diák azonnal felkeltette a figyelmét.
Sötét hosszúnadrágot, vastag kabátot viselt és… egy kötött sapkát. Ugyanazt, amit egész télen hordott. Ugyanaz az egyenruha, ugyanazok a pomponok a zsinórok végén. A sapka egészen a szemöldökéig le volt húzva.
Sofia összevonta a szemöldökét.
– Szia, drágám – mondta halkan, amikor a fiú belépett az irodába. – Meleg van, ugye… talán le kéne venned a sapkádat?
A fiú hátralépett. Két kézzel szorította a sapkát, mintha attól félne, hogy erővel elveszik tőle.
– Nem, köszönöm – suttogta. – Én… én muszáj, hogy hordjam.
Sophia nem erősködött. Csendben megvizsgálta a fiút, de már kezdett nőni benne a szorongás. A fiú feszült volt, minden apró sapka mozdulatra felugrott, mintha valami szörnyűség rejtőzne mögötte.
Amikor az iskolai nővér végül levette a sapkát, egyszerűen megdöbbent attól, amit látott 😱😱 Folytatás az első hozzászólásban 👇👇
Később, ebédidőben, a tanárnőjéhez fordult.
– Én is aggódom. A tavaszi szünet óta minden nap ezt a sapkát hordja. Előtte soha nem tette. Testnevelésórán összeomlott, amikor az edző megkérte, hogy vegye le. Úgy döntöttünk, hogy többé nem piszkáljuk.
Sophia bólintott. Nem tudta kiverni a fejéből ezt az ötletet. Aznap este felhívta a orvosi kartonban szereplő telefonszámot.
– Jó estét kívánok. Az ön fia iskolai nővére vagyok.
– Nem beteg – szakított félbe egy férfihang. – Nem vagyunk azok, akik csak úgy orvoshoz rohannak.
– Észrevettem, hogy még mindig hordja a téli sapkáját a meleg ellenére. Talán érzékeny a fejbőre? Vagy valami más baja van?
Hosszú csend következett. Aztán:
– Ez családi döntés. Nem tartozik rád. Tudja, hogy hordania kell.
– Láttam egy foltot is a sapkán. Olyan, mintha vér lenne. Volt valamilyen sérülés?
– Apró horzsolások. Egyedül boldogulunk. A te segítséged nélkül. Ne hívj többet.
Egy héttel később a tanítónő futva érkezett az iskolai nővérhez. Arcán aggodalom tükröződött.
– Borzasztó fejfájása van – suttogta. – Kapaszkodik, imbolyog, alig beszél.
A fiú a kanapén ült, tekintete a földre szegeződött, keze a fején.
– Figyelj, drágám – térdelt le elé Sofia. – Meg kell néznem. Bezárjuk az ajtót, senki sem lát be.
Nem válaszolt. Reszketett. Aztán suttogta:
– Apa megtiltotta, hogy filmezzek. Mérges lesz. És a bátyám azt mondta… ha valaki megtudja, elvisznek. Miatta lesz.
Sophia mélyet sóhajtott, felhúzta a kesztyűt.
– Nem a te hibád. Hadd segítsek, kérlek.
Behunyta a szemét, csendben bólintott.
Amikor óvatosan levette a sapkáját, a fiú felkiáltott.
– Be van szorulva… Fáj…
Megoldás, sebtapaszok, fertőtlenítő. Sofia lassan dolgozott, rendkívüli óvatossággal. A sapka nehezen engedett, mintha belenőtt volna a fejébe.
Amikor végre levette, a két nő mereven megdermedt.
A sapka alatt nem volt több haj. Csak égési sérülések. Tucatnyi mély, kerek, gennyes seb. Néhány friss, mások begyógyultak már. Cigarettacsikk égési nyomai. Vágások, összetapadva, begyulladva.
– Ó, Istenem… – suttogták, kezükkel eltakarva a szájukat.
A fiú nyugodtan ült, behunyt szemmel.
– Apa azt mondta, beteg vagyok – suttogta. – És a bátyám vett nekem egy sapkát, hogy senki se vegye észre… Azt mondta, elmúlik…
Aznap este a rendőrség elvitte az apát. Az orvosok kórházban megvizsgálták a fiút. Biztonságos helyre került.
