Egy tinédzser észrevett egy kislányt, aki a járdán ült és sírt. Úgy döntött, hogy odamegy hozzá, de valami váratlan történt. 😲😲
Ilya, egy tízéves fiú, imádott az állomásra járni. Ez a zajos és nyüzsgő városrész különlegesnek tűnt számára. Néha barátaival ment oda, de legtöbbször egyedül. Szeretett leülni egy padra a harmadik vágány közelében, leckét írni, vagy csak nézni a távolodó vonatokat, miközben a jövőbeli utazásokról álmodozott.
Aznap minden a szokásos módon indult. A nap már lemenőben volt, az esti szellő lustán fújdogált a peronon. Ilya elfoglalta szokásos helyét, amikor hirtelen valami furcsát vett észre: egy kislány ült a járdán, egészen közel, egy lámpaoszlop mellett. Négy-öt éves lehetett, szorosan magához ölelte plüssmackóját, és keservesen sírt, ügyet sem vetve a körülötte lévő világra.
Ilya tanácstalan volt, de úgy döntött, odamegy a kislányhoz – és akkor valami váratlan történt. 😲😲
Folytatás 👇👇
A kamasz észrevett egy kislányt, aki sírva ült az aszfalton – úgy döntött, hogy közelebb megy hozzá, de valami váratlan történt.
— Miért sírsz? Egyedül vagy?
A kislány nem válaszolt, csak megrázta a fejét, és még szorosabban ölelte a játékát. Ilya leült mellé:
— Eltévedtél? Hogy hívnak?
— Szása… — suttogta. — Anyával sétáltunk… elment jegyeket venni, és azt mondta, üljek ide. De már régóta nem jött vissza…
Ilya összevonta a szemöldökét. Több mint fél órája volt az állomáson, de nem látott egy nőt sem egy gyerekkel.
— Tudod anya telefonszámát?
A kislány bólintott, majd zokogva lediktálta neki.
A kamasz észrevett egy kislányt, aki sírva ült a járdán: úgy döntött, odamegy hozzá, de valami váratlan történt.
Ilya elővett egy régi nyomógombos telefont a hátizsákjából – a szülei adták neki „arra az esetre, ha…”. Beütötte a számot. Több csengés után valaki felvette.
— Halló? — egy női hang, riadtan.
— Halló. Én… megtaláltam a lányát. Az állomáson van, a harmadik vágány közelében. Egyedül ül és sír.
— Ó, Istenem! — kiáltotta szinte a nő. — Csak egy percre mentem el jegyet venni, és máris eltűnt! Futkostam az állomáson, hívtam a biztonságiakat!
— Itt van. Minden rendben, — mondta Ilya. — Itt vagyok vele.
Néhány perccel később a nő lihegve futott oda, kezében a telefon, szemében könnyek. Magához ölelte a kislányt, és ismételgette:
— Saska, bocsáss meg… bocsáss meg…
A kamasz észrevett egy kislányt, aki a járdán ült és sírt. Úgy döntött, odamegy hozzá, de valami váratlan történt.
Amikor minden kissé megnyugodott, a nő Ilyára nézett:
— Köszönöm. Csak egy pillanatra hagytam ott – és úgy tűnik, rossz irányba indult… Szörnyű. És ha te nem lettél volna ott… Ha elütötte volna egy vonat… Köszönöm. Hős vagy.
Ilya csak megvonta a vállát. Kicsit zavarban érezte magát, de valami meleg érzés töltötte el belülről. Egyszerűen csak azt tette, amit helyesnek gondolt.
