Megcsíptem a férjemet a szeretőjével a medencénél. Leckét akartam adni neki, de a sors másként döntött.
Házas voltam már négy éve. Más szemében mi képeztük a tökéletes párt: presztízs irodai munka, otthon melegsége, két autó, egy kutya és látszólag békés családi élet. És akkor egy forró nap a közeli uszodában mindent megváltoztatott.
Aznap reggel szabadságom volt, és reggelivel akartam meglepni a férjemet: puha palacsintákat készítettem, tetejükre friss áfonyát szórtam. Tom komoran lépett be, rám sem nézett.
— „Jó reggelt! A reggeli már majdnem kész” — mondtam vidám hangon.
— „Igen, igen” — mormolta, majd leült. Észrevette, hogy nincs áfonya a tálban.
— „Tudod, mennyire szeretem az áfonyát, Lisa.” A beszélgetés gyorsan veszekedésbe fordult. Csendben ettünk tovább, aztán jégszívű búcsút mondott, és ment dolgozni.
Nem akartam egész nap búslakodni, ezért felhívtam a barátnőmet, May‑t:
— „Menjünk le az uszodába, szükségem van egy kis kikapcsolódásra.”
Sütött a nap, a víz csillogott. Találtunk két napágyat, pizzát rendeltem, és beszélgettünk, amikor megláttam őt.
Pár méterre tőlem fekszik Tom. És nem egyedül: mellette egy fiatal, szőke lány bikinit visel, a combját simogatja.
— „May… nézd azt ott” — suttogtam, zakatolva a szívem.
— „Az… Tom? Egy lánnyal?” — felkiáltott meglepetten.
Meg akartam közelíteni őket, hogy jelenetet csináljak, de ekkor történt valami, ami sokkal jobban megrendítette a férjemet és a szeretőjét, mint bármit, amit én tehettem volna.
Mindjárt odamentem volna, amikor egy húszas éveiben járó magas fiatalember tűnt fel. Odarohant Tomhoz, megragadta és a napágyhoz vágta:
— „Ki vagy te, hogy hozzáérsz a csajomhoz?!” — ordította.
A kisebb vita után eltolta Tomot, és azt mondta:
— „Patetikus vagy, már az is undorító, hogy megérintettelek.”
Én elálltam, és mindent felvettem a telefonommal. Amikor Tom rám nézett, magyarázkodni próbált:
— „Lisa, nem az, aminek látszik…”
— „Tényleg?” — kérdeztem. „A munkahelyeden látni fogják holnap.” Megmutattam a videót.
— „Beszéljünk, kérlek…”
— „Nem.” Vége.
Otthon térdre borult és bocsánatot kért. Mondta, hogy házassági tanácsadót hívjunk, de én már nem bíztam benne.
Amikor azzal vádolt, hogy a „hűvös reakcióm” miatt „kényszerült” megcsalásra, elküldtem a videót a főnökének ezzel az üzenettel:
— „Azt hiszem, tudnia kell, kivel tölti az idejét a lánya.”
Másnap Tomot kirúgták. Összedőlt a karrierje, én pedig beadta a válópert. Rettenetes volt, de végre újra levegőt kaptam.
Most már tudom: az igazság fájhat, de felszabadít. És bár ez a nap nagy csapás volt, végül erősebbé tett.
