Egy ápolónő el akart lopni egy értékes gyűrűt egy halottól, de amikor megérintette a kezét, félelmében sikoltott. 😱😱
Anna, egy ápolónő, közel három évig dolgozott a hullaházban. Ez idő alatt mindent megszokott: a jéghideg szagot, a csendet, a halál közönyét. De idővel egyre inkább megértette: ebből a munkából lehetetlen meggazdagodni. A fizetés alig volt elég a lakhatásra, és Anna valami másról álmodott: egy saját házról, utazásokról olyan országokba, amelyeket eddig csak képeken látott.
De ezek az álmok soha nem válhattak volna valóra, ha Anna becsületesen dolgozik tovább. Így hát olyasmit tett, amiről senkinek sem volt szabad tudnia: lopni kezdett.
Nem a kollégáitól vagy a kórháztól lopott, hanem azoktól, akik soha többé nem ébrednek fel. Gyakran érkeztek a hullaházba emberek értékes ékszerekkel – gyűrűkkel, nyakláncokkal, karórákkal.
Néha még pénztárcával vagy autókulccsal is. A hozzátartozók ritkán vették észre a hiányt: túlságosan megvoltak rendülve a haláleset miatt. És még ha emlékeztek is a részletekre, a hullaházban senki sem adott pontos választ.
Annának ez könnyű pénz volt. Aztán egy nap bekerült egy körülbelül harmincöt éves férfi. A halál oka szívmegállás volt. Fiatal, nem idős, és láthatóan jómódú családból származott: a ruhái drágák és gondosan ápoltak voltak. De ami leginkább felkeltette Anna figyelmét, az az aranygyűrű volt a férfi gyűrűsujján. Vastag, masszív, diszkréten csillogó – egyértelműen nem olcsó csecsebecse.
„Valószínűleg drága…” – futott át Anna agyán. Elhatározta, hogy megvárja a megfelelő pillanatot. Aznap este, amikor az ügyeletes orvos elment, és az egyik ápoló áttolta a hordágyat a szomszédos helyiségbe, Anna egyedül maradt a férfival. Tudta, hogy a hullaház ezen részén a kamerák már régóta nem működnek – a kábelezés tönkrement, és senki sem javította meg.
Odament, és föléhajolt. Az arca nyugodt volt, mintha csak aludna. De Anna már százával látott ilyen „alvókat”; számára ez nem ember volt, hanem tárgy. Kinyújtotta a kezét, és óvatosan megpróbálta lehúzni a gyűrűt.
Egy ápolónő el akart lopni egy értékes gyűrűt egy halottól, de amikor megérintette a kezét, sikoltva hátraugrott.
De amikor megérintette a gyűrűt, majdnem megállt a szíve. 😱😱
Folytatás következik 👇👇
A férfi keze meleg volt.
Anna visszahúzta az ujjait, és elsápadt. Néhány másodpercig csak állt ott hitetlenkedve. Gondolatok cikáztak át az agyán:
„Ez lehetetlen… A halottak nem melegek. Biztosan tévedtem. Ez csak valami idegi reakció…”
De a belső hangja nem hallgatott el.
Reszketve újra megérintette a kezét – ezúttal az ujjait a csuklójára helyezte.
Pulzus. Gyenge, alig érezhető – de pulzus mégis.
Anna hirtelen hátraugrott, és a szájára szorította a kezét, nehogy felsikítson. Szédült – a férfi még életben volt.
Ha nem próbálja meg lehúzni a gyűrűt, a férfit halottnak nyilvánították volna, és holnap a boncasztalon végezte volna, a törvényszéki orvos kése alatt.
A másodpercek örökkévalóságnak tűntek. Anna megértette: a lopási szokása most megmentette egy ember életét. Azonnal segítségért sietett, és orvost hívott.
Az ápolónő megpróbált ellopni egy értékes gyűrűt egy halottól, de amikor megérintette a kezét, rémületében sikoltott fel.
Később kiderült, hogy a férfi egy ritka jelenségben szenvedett: mély, letargikus álomba merült. A szíve lelassult, a légzése szinte hallhatatlanná vált, és még egy tapasztalt orvos is halottnak nyilvánította.
De Anna – bűnös és végzetes cselekedetének hála – megmentette.
És csak ő tudta, hogy a csodás megmenekülés oka nem a lelkiismerete volt,
hanem a kapzsisága.
