Késő délután egy ötvenes éveiben járó férfi, akit a nap és a vidéki levegő barnított meg, belépett a város legluxusabb szállodájának előcsarnokába.
Barna, kifakult kabátot viselt, néhány folttal és régi szandálban.
Már kívülről is egyértelmű volt, hogy egy frissen a szülővárosából érkezett gazda.
A recepciónál megállt, és őszintén azt mondta: „Jó napot kívánok, szeretnék egy szobát bérelni egy éjszakára.”
A fiatal recepciós, élénk vörös rúzzsal az ajkán, végigmérte fejétől talpig, és összehúzta a szemöldökét.
Az ő szemében ez az ötcsillagos szálloda csak elegáns és jómódú vendégeket fogadott, nem pedig piszkos ruhás parasztokat.
Köszörülte a torkát, majd hűvösen mondta: „A nagybátyám, ahol dolgozom, az a szálloda túl drága önnek; nem való önnek. Jobban jár, ha talál valahol egy olcsó motelt távolabb.”
A gazda türelmes maradt, és finoman mosolygott. „Tudom, de itt szeretnék bérelni.
Csak egy szobára van szükségem, bármilyen osztályra.”
A recepciós egyre türelmetlenebb lett: „Figyeljen, az én szállodám üzletembereknek és luxusutazóknak van fenntartva.
Kérem, találjon másik szállást, hogy ne kelljen minket zavarni.”
Néhány vendég is sajnálkozva és lenézően nézte őt.
Mindenki azt gondolta, hogy ez a gazda „hírnévre akar szert tenni” és figyelmen kívül hagyta társadalmi helyzetét, de mégis merészelte belépni a luxusszállodába.
Megállt egy pillanatra, és többet nem szólt.
A légkör feszültté vált, a recepciós szándékosan figyelmen kívül hagyta őt, és megtagadta a további beszélgetést.
A biztonsági főnök kényelmetlenül figyelte az eseményeket, de nem merte közbelépni.
A szíve mélyén tudta, hogy ez a gazda nem bajkeverő, hanem inkább egy nagyon nyugodt ember.
Amikor a recepciós már meg akart fordulni, a gazda lazán elővette a telefonját a zsebéből.
Egy új és csillogó modell volt.
Beütött néhány számot, és felhívott valakit.
Hangja nyugodt, de határozott volt: „Jó napot, az ön szállodájának előcsarnokában vagyok.
Úgy tűnik, a személyzet nem akar szobát adni nekem. Kérem, jöjjön le, és segítsen egy kicsit.”
Néhány perccel később kinyílt a liftajtó.
Egy elegánsan öltözött fiatalember sietett hozzá.
Amint meglátta a gazdát, meghajolt előtte, és tiszteletteljesen mondta: „Mikor érkezett, anélkül, hogy értesített volna?
Miért nem hívott, hogy értem jöjjek?”
Csend lett a szálloda egész előcsarnokában.
Ez a fiatalember volt a szálloda igazgatója, akit minden személyzet tisztelt.
Az igazgató komoly arccal a recepciós felé fordult: „Ő a jótevőm.
Nagybátyámnak köszönhetően van ma a családomnak, amije van.
Mostantól őt minden alkalommal a legfontosabb vendégként fogják kezelni, amikor idejön.”
A recepciós elsápadt és hebegni kezdett: „Én… én nem tudtam…”
A gazda csak mosolygott, és kézmozdulattal jelezte: „Semmi baj, mindenki hibázik.
Csak azt remélem, hogy a jövőben nem ítél majd elhamarkodottan, se a ruhák, se a rossz megjelenés alapján.”
Az igazgató összefonta a karját: „Ha nagybátyám akkoriban nem adott volna kölcsön apámnak, a családunk soha nem heverte volna ki azt a katasztrófát.
Ez a szálloda sem létezne többé.
Sosem fogom elfelejteni ezt a jóságot.”
E szavaknál a terem lélegzetvisszafojtva hallgatott.
Az igazság kiderült, mindenki meglepetésére.
A szerény gazda, akit percekkel korábban alábecsültek, valójában az igazgató nagy sikereinek jótevője volt.
A recepciós lehajtotta a fejét, szégyenkezve, könnyekkel a szemében.
Szégyellte az arroganciáját és a büszkeségét.
Mélyen a lelkében mélyen megbánta, hogy elhamarkodottan ítélkezett valaki fölött pusztán a külső alapján.
Az igazgató személyesen vezette a gazdát a szálloda legluxusabb szobájába.
Indulás előtt a gazda még egyszer megszólalt mindenkihez, mosolyogva: „Nem ítélünk meg egy gyereket sem, legyen gazdag vagy szegény, a ruhája alapján.
Egy gazda lehet jótevő, egy egyszerű munkásnak lehetnek rendkívüli történetei.
Mindenkit tisztelettel kell kezelni, ez a legfontosabb.”
E szavak visszhangzottak az előcsarnokban, elgondolkodtatva mindenkit.
Aznap este a gazda története végigjárta az egész szállodát.
Mindenki tanult belőle: soha ne ítéljünk meg embereket a megjelenésük alapján.
Ettől a naptól kezdve a recepciós megváltoztatta viselkedését.
Türelmesebb, udvariasabb és őszintébb lett minden vendéggel szemben, legyenek akár gazdagok, akár szegények.
A gazda pedig másnap korán reggel, egy nyugodt éjszaka után elhagyta a szállodát, és visszatért ismerős falujába.
Sziluettje lassan eltűnt a reggeli fényben, és mély, végtelen tisztelet maradt azok szívében, akik ott maradtak.
