A katonák kinevették a fiatal lány sebeit, míg egy tábornok el nem jött, hogy bejelentse nekik a szörnyű igazságot.
Egy olyan katonai egységben, ahol egészen a közelmúltig csak férfiak szolgáltak, a fiatal lány megjelenése érzelmi vihart váltott ki. Eleinte a megvetés volt tapintható. A katonák ilyeneket suttogtak, mint „gyenge nem”, „nem való a hadseregbe” és „nem fog sokáig kitartani itt”. Fokozatosan a helyzet gúnyolódássá alakult: néha nem engedték, hogy részt vegyen a kemény gyakorlatokon, néha pedig viccelődtek azzal, hogy „csak teát szolgál ki”.
Minden nap kihívássá vált. A katonák folyamatosan gúnyolódtak rajta. „Vegyél fel egy kisebb méretű egyenruhát, talán gyorsabb leszel” – viccelődtek néhányan. Mások zaklatták, amikor edzésre kísérte őket: „Vigyázz, ne ess el, mert még egy körmöd eltörik.”
Aztán egy nap, miközben a lány az öltözőben öltözött, társai mély sebeket vettek észre a hátán. A nevetés azonnal kitört.
„Figyeljetek,” mondta az egyik, „biztosan rossz randija volt.”
„Vagy talán egy seggfejjel találkozott,” tette hozzá egy másik.
A lány csendben ült a földön, nem tudta visszatartani a könnyeit. De még a fájdalom sem állította meg őket. Ekkor az ajtó kinyílt, és belépett a tábornok. Látta, hogy a lány lehajtott fejjel ül, a nevetések közepette.
„Tudjátok, hogy kiről gúnyolódtok?” – csendült fel a tábornok hangja az öltözőben.
A katonák azonnal megálltak, nem mertek felnézni. Ekkor a tábornok elmesélte a lányról a szörnyű igazságot. 😱😱 Folytatás az első kommentben 👇👇
„Előttetek áll az országunk egyik legjobb hírszerzője” – mondta határozottan a tábornok. – Ő akkor szolgált, amikor ti még oviban voltatok. Ezek a sebek egy harci küldetés eredményei. Az egész zászlóalja rajtaütés áldozata lett, és csak azért élnek, mert ő megmentette a megsérült bajtársait. Súlyosan megsebesült, de nem hátrált meg.”
A teremre csend borult. A mosolyok eltűntek, és szégyen ült ki az arcukra.
„Ahelyett, hogy megköszöntenétek a szolgálatát, a sebein gúnyolódtok” – nézett rájuk a tábornok hideg szigorral.
„Szégyen ezeken az embereken.”
„Miért… miért nem mondták el nekünk?” – kérdezte óvatosan az egyik katona.
A lány felemelte a fejét, letörölte könnyeit, és halkan így szólt:
„Csak a dolgomat végeztem. Nincs mit dicsekedni vele.”
A katonák bólintottak. Aztán egyikük kinyújtotta a kezét. A többiek követték a példáját.
„Bocsássanak meg… és köszönjük a szolgálatát” – mondta a legfiatalabb. Ettől a naptól kezdve senki sem nevezte többé „gyenge neműnek”. Többé már nem csupán kolléga volt, hanem az erő és bátorság példaképe.
