Egy özvegy észrevette, hogy minden virág, amit felesége sírjára vitt, folyamatosan eltűnt. Elhatározta, hogy kideríti az igazságot, ezért kamerát szerelt fel – amit látott, teljesen sokkolta. 😱
Hat hónap telt el felesége halála óta, és az élet értelmetlenné vált számára. Minden reggel egy üres lakásban ébredt, amelyet az asszony emlékei töltöttek meg: a csésze a konyhában, a sál a fogason, és a parfümjének makacs illata a levegőben.
De a vasárnapok szentté váltak. Minden héten kiment a temetőbe, és vörös rózsákat vitt – azokat, amelyeket a felesége a legjobban szeretett. Letette őket a sírra, és órákig ült mellette, beszélgetve, mintha még mindig ott lenne.
Mégis, három egymást követő héten keresztül különös dolog történt:
a virágok, amiket a sírra vitt, eltűntek. Nem elhervadtak, nem eldobták őket – egyszerűen csak eltűntek.
Válaszokat keresve kétségbeesetten megkérdezte a temető gondnokát:
– „Látott valakit, aki virágokat vitt el erről a sírról?”
Az öreg vállat vont:
– „Nem láttam senkit. Nem az én dolgom. Magadnak kell kiderítened.”
Az özvegy eltökélte magát: egy kis kamerát helyezett el a sírkő közelében.
Még aznap este visszanézte a felvételt – és megdöbbent. 😱
Egy kislány – alig nyolcéves – jelent meg a képernyőn.
Odament a sírhoz, elvette a csokrot, és eltűnt.
A felvétel azonban nem mutatta meg, hová ment vagy miért tette.
Az özvegy újra és újra visszanézte a jelenetet, értetlenül.
Miért venne el egy gyerek virágokat valaki más sírjáról?
A következő vasárnap újabb csokorral tért vissza – és ezúttal személyesen is meglátta őt.
A kislány csendben állt a sírnál, kezében hervadt virágokkal.
– „Kislányom… te veszed el a virágokat erről a sírról?” – kérdezte halkan.
Meglepődve próbált elfutni, de ő gyengéden megállította.
– „Ne félj. Nem haragszom. Csak mondd el, miért.”
A kislány lehajtotta a fejét, és suttogva válaszolt:
– „Van egy kisöcsém itt. Tavasszal halt meg. Anyukám nem tud virágot venni… Nem akarom, hogy egyedül legyen. Azt hittem, a néni nem bánná, ha elveszek pár virágot a sírjáról.”
Az özvegy szíve összeszorult. Szótlanul állt, nem tudta, mit mondjon.
A következő vasárnap két csokrot vitt:
egyiket a feleségének, a másikat a kisöcsinek.
Amikor a kislány ezt meglátta, a szeme felragyogott.
– „Köszönöm, bácsi” – mondta, miközben szorosan átölelte a virágokat. – „Most már soha nem lesz egyedül.”
