Tegnap szemtanúja voltam egy szörnyű jelenetnek…
A megállóban egy körülbelül hétéves kislány állt és sírt, miközben a mellette álló felnőttek úgy tettek, mintha észre sem vették volna őt.
Ma a feleségemet vittem kórházba, és egyedül kellett hazatérnem.
Ahogy a megállóhoz értem, ott 8-9 ember állt, és a padon egy körülbelül hétéves kislány ült és sírt. Az arcán is látszott, hogy már régóta sír, és a hidegtől remegett. A jelenlévő nyolc felnőtt közül egyik sem ment oda hozzá, hogy megtudja, mi történt vele.
A kislány megnyugtatása nem volt nehéz.
Egyszerűen csak megkérdeztem tőle, mi a baj. A kislány mély levegőt vett, és elmondta, hogy eltévedt, rossz buszra szállt, és egy másik városrészbe jutott.
Természetesen megkérdeztem, hova szeretne menni. Kértem a szülei telefonszámát is, de nem tudta.
A leírásából megértettem, hol lakhat.
Megfogtam a kezét, átkísértem az úton, vártunk a megfelelő járatra, felszállítottam a buszra, kifizettem a jegyét, és megkértem a sofőrt, hogy tegye le a kislányt a megfelelő megállónál. A kislány megköszönte nekem, és örömmel szállt fel a buszra.
Két kérdés motoszkált a fejemben:
Hogyan engedhetik meg a szülők, hogy egy ilyen kicsi gyermek egyedül közlekedjen? Szegénynek se plusz pénze, se telefonja nem volt.
És a második, ami szintén félelmetes: hogyan lehettek ilyen közömbösek az ott álló emberek? Vajon nem hatotta meg őket egy síró kislány látványa?
Mindenki megdöbben, amikor egy gyermek eltűnik, de sokszor ez az emberek közömbössége és figyelmetlensége miatt történik meg.
