A szomszédok külföldiek, szinte egyáltalán nem beszélünk egymással — csak köszönünk a liftben. Egy este azonban kopogtak az ajtón. Ott álltak, mosolyogtak, átnyújtottak egy zacskót, és oroszul, akcentussal ezt mondták:
Külföldi szomszédok adták ezt, és jó étvágyat kívántak, de ez valami kemény dolog, és egyáltalán nem hasonlít ételre, inkább egy tojásra.
— Jó étvágyat!
Lenéztem — és ott volt… ez. Sötét, kemény, furcsa dolgok, mintha egy múzeumból vagy egy dinoszauruszos filmből származnának. Semmi ehető nem volt bennük. A kezemben olyan hidegek voltak, mint a kő. Meg is szagoltam őket — szinte semmi szaguk nem volt.
— Ez… étel? — kérdeztem óvatosan
Bólintottak, még szélesebben mosolyogtak, majd elmentek.
„Sokáig álltam a konyhában a szatyorral a kezemben. A gondolatok csak kavarogtak:
»Mi van, ha ez nem is étel? Mi van, ha csak egy tréfa? Mi van, ha valami nagyon fontos dolgot nem értek?«
Betenni a hűtőbe ijesztő volt, kidobni — kínos. Végül rákerestem az interneten. Képek alapján, leírások szerint, forma szerint. És amikor végre megtaláltam, nem hittem a szememnek…
Külföldi szomszédok adták ezt, és jó étvágyat kívántak: de ez valami kemény dolog, és egyáltalán nem hasonlít ételre, inkább egy tojásra.
Láttál már valaha ilyesmit?
Kiderült, hogy ez egy vízigesztenye.
Meg lehet enni. Megpucolják, megfőzik, nyersen is eszik. Egyes országokban ez teljesen hétköznapi étel, szinte csemege. Egész életemben nem láttam még semmi hasonlót.
Külföldi szomszédok adták ezt, és jó étvágyat kívántak: de ez valami kemény dolog, és egyáltalán nem hasonlít ételre, inkább egy tojásra.
Másnap összefutottam a szomszédokkal, és elmondtam nekik, hogy kiderítettem, mi az. Nagyon megörültek, gyorsan magyarázni kezdtek, és gesztusokkal mutatták, hogyan kell meghámozni és megenni.
És arra gondoltam, milyen furcsa a világ: ami egyeseknek ijesztő és érthetetlen, az másoknak egyszerűen csak — »jó étvágyat«. 🤔☹️
