Tegnap vettem az élelmiszerboltban egy egyszerű szalámit — semmi különös, csak készíteni akartam magamnak néhány szendvicset. Otthon levágtam pár szeletet, ettem, a maradékot pedig betettem a hűtőbe. Minden teljesen normális volt.
Reggel úgy döntöttem, hogy készítek reggelit. Elővettem ugyanazt a szalámit, fogtam egy kést — és hirtelen észrevettem, hogy furcsán vágódik, mintha valami kemény lenne benne. Arra gondoltam, talán megfagyott. De amikor levágtam egy újabb darabot, a kés megakadt. Ránéztem — és megdöbbentem: a szalámi közepén valami csillogott.
Először azt hittem, hogy egy fémdarab. Elkezdtem kapargatni, és hirtelen a rózsaszín masszából előhúztam… egy USB-meghajtót. Teljesen hétköznapi volt, néhány gigabájtos. Elfogott az undor — hiszen már ettem ebből a szalámiból! Hogyan kerülhet egy USB-meghajtó egy ipari termékbe, ráadásul nem is a legolcsóbbba?
De a kíváncsiság erősebb volt az undornál. Bekapcsoltam a számítógépet, bedugtam az USB-meghajtót — és megdöbbentem attól, amit rajta találtam…
Csak egyetlen mappa volt rajta, „OPEN ME” névvel. Megnyitottam. Belül — egyetlen fotó. Egy férfi nevetett egyenesen a kamerába. Sokkolt a látvány.
Elejtettem az egeret, és csak bámultam a képernyőt. Ez az USB-meghajtó egyértelműen valakinek a tréfája volt — de miért tenni ételbe?
Most már azt sem tudom, hívjam-e a rendőrséget, hogy megtalálják a felelősöket és nyomozást indítsanak, vagy egyszerűen dobjam ki ezt az átkozott szalámit, és felejtsem el az egészet, mint egy furcsa történetet. 😐😐😐😐😐😐
