Aznap este hideg őszi eső hullott. A férfi éppen hazafelé tartott, amikor panaszos nyüszítést hallott az út széléről. Egy lámpa alatt, a nedves fűben, egy német juhászkutya feküdt — soványan, sebesen, szennyes bundája a testéhez tapadt.
Leguggolt mellé, és óvatosan kinyújtotta a kezét. A kutya remegett, de nem mutatott agressziót — csak halkan felsóhajtott, mintha segítséget kérne.
— Tarts ki, szépségem — suttogta a férfi. — Elviszlek az állatorvoshoz.
A rendelőben, miközben az orvosok megvizsgálták, az egyik összevonta a szemöldökét:
— Nemcsak sebesült… vemhes is.
— Micsoda? — döbbent meg a férfi.
— Már előrehaladott az állapota. Ha ma nem ellik meg, talán nem éli túl.
A férfi ott maradt egészen hajnalig. Az üvegfal mögött az orvosok sürögtek-forogtak, ő pedig egy műanyag széken ült, hallgatva, ahogy odakint újra elered az eső.
Hajnalban halk sírás hallatszott — a kutya megszülte a kicsinyeit. Az orvosok megkönnyebbülten sóhajtottak, de szinte azonnal aggódva néztek egymásra.
— Nézd őket… ezek nem kölykök — suttogta az egyik asszisztens.
Az állatorvosok megdöbbenve ismerték fel, milyen lényeknek adott életet a kutya 🫣😱 (A folytatás az első kommentben 👇👇)
A kicsinyek furcsák voltak: túl nagyok egy újszülötthöz képest, hosszúkás pofával és borostyánsárga szemekkel. Hangjuk nem hasonlított ugatásra — inkább hosszú, rekedt nyögéshez.
— Ezek nem fajtatiszta kutyák — mondta az állatorvos, miközben leguggolt. — Az apa valószínűleg… egy farkas.
A férfi felnézett.
— Egy farkas?…
— Igen. A nőstény testén lévő nyomokból ítélve talán az erdőben élt. Megesik: egy vad farkas párosodik egy kutyával, és hibrid kölykök születnek.
A kutya gyengén felemelte a fejét, és megnyalta egyik kicsinyét.
— De mégiscsak az ő gyermekei — mondta halkan a férfi.
Egy héttel később hazavitte a juhászkutyát. A kölykök a központban maradtak, kutatók felügyelete alatt. Az egyik állatorvos így szólt:
— Ezek a kicsik ritkák. Okosak, erősek és hűségesek. De óvatosan kell őket nevelni — vad vér csörgedezik bennük.
